Jelenlegi hely

A Hit Gyülekezete Országos Vezetőségének véleménye a szervadományozásról

A Hit Gyülekezete Országos Vezetőségének véleménye a szervadományozásról

Az ember Isten képére teremtettségéből, valamint örök életének lehetőségéből következően minden emberi élet felbecsülhetetlenül értékes, így megmentéséért és megőrzéséért minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenni. Ebben a körben a szervadományozás, mint az áldozatkész krisztusi szeretet megnyilvánulása nem ellentétes a bibliai erkölcsi normákkal, amennyiben arra bizonyos korlátok között:

- a donor önkéntes hozzájárulásával, illetve
- ha a donor a terhére történő szervadományozást korábban kifejezetten nem tiltotta meg, halála esetén a legközelebbi hozzátartozó(i) hozzájárulásával,
- anyagi haszonszerzési célzat nélkül kerül sor.

A szervadományozás erkölcsi alapját Jézus Krisztus irántunk tanúsított önfeláldozó szeretete és az embertársak iránti szeretet, mint az emberközi viszonyok bibliai alapelve adja.

A szervadományozás előtt korlátot képez, hogy a Szentírás szerint az ember nem birtokosa teljes mértékben saját testének, lelkének, és szellemének, hanem Isten ezeknek végső tulajdonosa. Ezért még önmaga sem dönthet saját haláláról; így aktív vagy passzív eutanázia még az érintett beleegyezésével vagy kifejezett akaratával sem hajtható végre, még szervdonáció végett sem. Senkinek sem adhat valaki megbízást arra, hogy őt a halálba segítse, bármilyen céllal.

Ugyanakkor a krisztusi szeretet megnyilvánulhat abban, hogy valaki a vérét vagy egy olyan szervét (szövetét), amelynek nélkülözése nem vezet az adományozó további életével összeegyeztethetetlen állapothoz, szabadon és önkéntesen odaadja valaki más életének a megmentése érdekében (életmentési cél). Tekintettel azonban arra, hogy a szervadományozás egyfajta önfeláldozást, a testi épséghez való jog sérelmét jelenti, nincsen semmilyen bibliai indoka annak, hogy ezt bárkitől is erkölcsi kötelezettségként lehetne elvárni.

Az elhunytból történő szervdonáció nemcsak életmentés esetén lehet indokolt etikailag, hanem egészségkárosodás megszüntetése esetében is.
Az elhunytból történő szervdonáció legérzékenyebb határesete a dobogó szívű agyhalottból történő szerkivétel problémája, ugyanis ez felveti a kérdést: mikortól számít valaki minden kétséget kizáróan halottnak? Bibliai szempontból erre ez a válasz adható: szellemének a testből történő eltávozása után. A bibliai héber és görög nyelv a szellemet és a lélegzetet egyaránt ugyan azzal a szóval jelöli (rúách, pneuma), ezért a szellem eltávozása a lélegzés végleges és visszafordíthatatlan megszűnéséhez köthető. Orvosi szempontból ez az esemény az agyhalál (a légzésért felelős agytörzs végleges és visszafordíthatatlan elhalása) révén következik be. Bár ilyenkor még a légzést és a keringést gépek segítségével mesterségesen fenn lehet tartani, teológiailag értelmetlen lenne azt állítani, hogy egy ember szellemét egy gép benne tarthatja a testében. Amennyiben tehát az illetékes orvosi bizottság minden kétséget kizáróan megállapította és igazolta az agyhalál beálltát, érdemben már nem jelent különbséget, hogy a szerveket az agyhalott ember lélegzését és keringését mesterségesen fenntartó gépek leállítása előtt eltávolítsák mások életének megmentése érdekében, ugyanúgy, mint egy megszűnt keringésű halottból. Megfelelő szabályozással, és következetes, szigorú ellenőrzéssel garantálni kell, hogy az agyhalál megállapításában közreműködő orvosoknak semmiféle anyagi vagy más hasznuk ne származzon a szervek donációjából.

A Magyarországon gyakorolt „feltételezett beleegyezés elvét” (miszerint ha valaki életében nem nyilatkozott írásban szervinek és szöveteinek transzplantációs célú eltávolításának megtiltásáról, akkor az halála után elvégezhető) aggályosnak tartjuk ugyan (mivel ez esetleg ellenkezet az elhunyt világnézetével vagy akaratával akkor is, ha információhiány vagy más ok miatt nem rendelkezett erről külön), de másfelől valamennyire megindokolható is mások élete megmentésének szükségességével, így végső soron nem zárjuk ki. Mivel bibliai elv szerint a legközelebbi élő vérrokon érzi a legnagyobb felelősséget az elhunyt személy iránt, ezért javasoljuk ilyen esetben a legközelebbi hozzátartozó beleegyezésének megkövetelését.

Sem az elhunyt testét megillető tisztességet, sem a test feltámadásába vetett zsidó-keresztény hit beteljesedését és megvalósulását nem befolyásolja az, ha halála után valakinek egyes belső szerveit (jelen esetben szervdonáció céljából) eltávolítják. A feltámadásban kétségtelenül hívő Jákob és József ősatyákkal is hasonló történt saját akaratukból (hiszen a mumifikálás során az agyat és a belső szerveket kiveszik), és a Jelenések könyve szerint a tengerbe veszett (azaz a halak által elfogyasztott) halottak is részesülni fognak a test feltámadásában.