Bemutatkozás

A Magyar Csontvelődonor Regiszter az Országos Hematológiai és Vértranszfúziós Intézet Immungenetikai Osztályán alakult meg 1991-ben, kapcsolatot teremtve a klinikai csontvelőátültetés programja és a nemzetközi önkéntes donorszervezetek között.

1992-ben a Magyar Csontvelő Donor Regisztert bejegyezték a Nemzetközi Csontvelődonor Szervezetben (WMDA), ekkor kapcsolódott be Regiszterünk a nemzetközi szervezet munkájába. Ugyancsak 1992-től szolgáltatunk adatokat a nemzetközi adatbázis, a BMDW részére.

Az Intézet Alapító Okiratába hivatalosan 1994-ben, a Hematológiai Intézet átszervezése során került be a Magyar Csontvelődonor Regiszter működtetése. 2007-től az Országos Vérellátó Szolgálat keretében működik a Regiszter.

A donornyilvántartás és a donorkeresés céljára az 1991-ben Franciaországból érkezett szelekciós programot (EDS) és egy saját fejlesztésű adatbázis kezelő programot használtunk. A bővülő feladatok ellátására előbb a saját program továbbfejlesztése történt pályázati források segítségével, majd 2012-től a cseh fejlesztésű Prometheus program szolgál a donor- és betegadatok, valamint a betegek donorkerestetésének kezelésére. Ennek a programnak a használata teszi lehetővé az EMDIS online kereső rendszernek a használatát, amely lényegesen felgyorsította a megfelelő donor kiválasztásának folyamatát.

Megalakulásakor egy alapítvány, 2003-tól az Egészségügyi Minisztérium nyújtott közvetlen anyagi támogatást a Regiszter működéséhez. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Nemzetközi Kapcsolatok és Jogviszony Nyilvántartási Főosztálya finanszírozza a Regiszter határokon átnyúló tevékenységeit (a biztosított beteg részére külföldi donor keresése, külföldi HLA-vizsgálatok, nemzetközi minta-küldések, őssejtkészítmény kikérése és Magyarországra szállítása).

A regiszter fő tevékenységi köre, feladatai.

Őssejt donáció hírek

Jelentkezz most őssejtdonornak!Magyarországon betegek százai, világszerte pedig többszázezer beteg csak az önkéntes donorok adományára számíthat. A véletlenszerű egyezés esélye két idegen között elenyésző, ezért minden beteg részére nemzetközi szinten...

Honlapunkon megoszthatod történetedet az érdeklődőkkel, ha elküldöd nekünk e-mailben a hbmdr@ovsz.hu...

Kedves érdeklődő! Örömmel adjuk hírül, hogy harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Csontvelődonor Világnap. Most már minden év szeptemberének harmadik szombatján ünnepeljük az áldozatkész, önkéntes csontvelődonorokat. Ez a nap 2017-ben ...

 Megjelent a Nemzetközi Csontvelődonor Szervezet (WMDA) 2016. évi jelentése.Az adatokat 57 ország 100 őssejtdonor regisztere és közösségi köldökzsinórvér bankja szolgáltatta.A 2016 végén rendelkezésre álló önkéntes donorok...

 A Nemzetközi Csontvelődonor Szervezet (WMDA) egyesült a BMDW-vel és a NetCord-dal 2017. január 1-én. A Nemzetközi Csontvelődonor Szervezet  (WMDA) az egész világot behálózó szervezetté nőtte ki magát: jelenleg 75 donor regisztert, 158 köldökvér bankot...

Felhívás regisztrált őssejtdonoroknak!Jelentkezett csontvelődonornak, de az azóta elmúlt időszakban megváltoztak a személyes adatai, telefonszáma, egészségi állapota vagy esetleg elköltözött? Kérjük, tájékoztasson minket a változásokról a betegek érdekében...

 & A Vérrák Világnapját (WBCD) 2014 óta ünneplik. Így ösztönözik az embereket arra, hogy részvételükkel tudatosan kifejezhessék támogatásukat a világ valamennyi vérrákos betegéért. A múlt évben ennek a napnak a megünneplése a nagyszámú partnernek köszönhetően...

Hazánkban 10 olyan donor is kapott állami elismerést 2015. november 27-én, a véradók napján, aki egy idegen...

Megjelent a Nemzetközi Csontvelődonor Szervezet (WMDA) 2014. évi jelentése.

Az adatokat 57 ország 97 őssejtdonor regisztere és közösségi köldökzsinórvér bankja szolgáltatta.A 2014 végén rendelkezésre álló donorok száma meghaladta a 25 milliót, ...

2015. szeptember 19-én ünnepeljük első alkalommal a Nemzetközi Csontvelődonor Szervezet által meghirdetett Csontvelődonor Világnapot, amelyhez 52 ország, köztük Magyarország is csatlakozott. Fő üzenete „25 millió köszönet”, utalva arra, hogy az önkéntes...

Oldalak