Jelenlegi hely

Veszprémi Területi Vérellátó

A Veszprémi Vérellátó 1959-ben jött létre az akkori Gyermek Kórházon belül. Jelenlegi helyünkre 1974-ben költöztünk, és 1999-ig a Megyei Kórház osztályaként működtünk.
1999. szeptember 1-jétől az Országos Vérellátó Szolgálathoz kerültünk, ahol a létrejött Közép-dunántúli Régió központjaként 11 évig regionális feladatokat láttunk el.
2010. február óta a centralizáció keretében megszűntek régiós feladataink, a Közép-magyarországi Régióhoz csatlakoztunk, és Területi Vérellátóként működünk.
 
Fő profilunk a vérgyűjtés. További feladataink közé tartozik a klinikai transzfuziológia, terápiás plazmaferezis és a hematológiai szakrendelés, azaz vérzékeny és trombofíliás betegek kivizsgálása és ellátása.  Ezen kívül hemofília centrumként is működünk, gondozzuk és kezeljük a hemofíliás betegeket.
 
A véradásszervezésben együttműködünk a Megyei Vöröskereszttel. Korábban a térség nagyüzemei, bányái, honvédségi alakulatai jelentették a véradás legfontosabb bázisát. Újabban jelentősen nőtt a véradásszervezésben mindazoknak a szerepe, akik a helyi közvéleményt hitelesen tudják alakítani. Ilyenek például a polgármesteri hivatalok, a helyi egészségügyi szolgálatok, az iskolák, az egyházak, a civil szervezetek, a helyi újságok, napilapok, rádiók, televíziók. Emellett a helyi vállalkozók és multinacionális cégek is nagy segítséget nyújtanak, mivel hozzájárulnak a véradáshoz és támogatják a véradókat.
 
Véradóink aktivitása az átlagosnál magasabb.

Köszönjük véradóink eddigi önzetlen segítségét és mind a régi, mind pedig az új véradókat sok szeretettel várjuk véradásainkon.

Dr. Gancsev Mária
vérellátó-vezető főorvos

Cím: 8200 Veszprém, Mártírok útja 5.
Telefon: +36 88 556 771
Fax: +36 88 556 796
Véradási időpont: 
hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-15.00
szerda: 8.00-18.00
péntek: 8.00-12.00

Térkép