Tájékoztató rendelet módosításról

Az Országos Vérellátó Szolgálat, Szervkoordinációs Iroda ezúton nyújt tájékoztatást a cadaver szervdonációs tevékenységet szabályozó rendelet módosításairól, különös tekintettel az agyhalál megállapításáról szóló, valamint az agyhalál megállapító jegyzőkönyv mellékletek módosításaira.

Az emberi erőforrások minisztere a 12/2012. (VIII. 6.) EMMI rendeletével módosította az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendeletét.

A jogszabály módosítás uniós jogi aktusoknak való megfelelést is szolgálja, így ezzel a rendelettel valósul meg az Európai Parlament és a Tanács 2010/53/EU irányelvének magyarországi implementációja, amely az átültetésre szánt emberi szervekre vonatkozó minőségi és biztonsági előírások megállapításáról szól.

A módosító rendelkezés 2012. augusztus 27-én lép hatályba, ezért tisztelettel kérjük a szervdonációs folyamatban részt vevő orvosokat, hogy a fenti dátumot követően az agyhalál megállapítását a mellékelve feltöltött jogszabály kivonatnak megfelelően végezzék, illetve a szintén mellékelt, új agyhalál megállapító jegyzőkönyvet használják a bizottsági munka során.

 

Együttműködésüket ezúton is köszönjük!