Szervdonorok Emlékére - Megemlékezés

2022. szeptember 28-án együtt emlékeztünk a szervdonorokra, a tiszteletükre állított emlékmű 4. évfordulóján Kiskunfélegyházán, az Alsótemetőben.
A megemlékezésen az OVSz Transzplantációs igazgatója is beszédet mondott, mely alább olvasható.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Nagyon nagy szükség van erre a megemlékezésre és erre az emlékhelyre. Időről időre meg kell állnunk, mert olyan témát képviselünk, ami megállító, meg kell, hogy állítsa honfitársainkat is.

Tudjuk és tapasztaljuk, hogy a lakosság tájékozottsága az elhunytból történő szervadományozással kapcsolatban támogatásra és fejlesztésre szorul. Tudjuk, hogy többen lennének szervadományozók, mint ahányan ismerik az erre vonatkozó szabályozást, vagy mint akik meg is beszélték saját szerveik adományozásáról szóló döntésüket otthon, családtagjaikkal. Száraz tények, jogszabályok mellett azonban nagyon fontos, hogy emberi léptékkel tekintsünk a múlt eseményeire és az előttünk álló kihívásokra. Önök közül sokan nehéz emlékkel, gyásszal, veszteséggel érkeztek ide és kizárólag Önök tudják elmondani, hogy egy hirtelen és nem várt tragédia átélése során az elvesztett családtaggal kapcsolatos gyönyörű és gazdag emlékek mellett abban a pillanatban mégis volt egy felszabadító gondolat, egy csodálatos lehetőség, hiszen a legszeretettebb hozzátartozó még halála után is segített. Egész pontosan életet mentett szervei adományozásával. Mégpedig olyan emberek életét mentette meg, akiknek nincs más lehetőségük a túlélésre, vagy ez volt a legjobb lehetőség a hosszabb és jobb minőségű életre.

Ha én azt mondom, hogy büszke vagyok arra, hogy egy olyan társadalomban, egy olyan embertársi közösségben élhetek, ahol látom a mindennapokban megvalósulni az egymás iránti szeretetet, segítségnyújtást és szolidaritást, akkor Önök még inkább, sőt leginkább legyenek büszkék családtagjaikra.

Mi azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk, hogy rájuk emlékezzünk és azért is vagyunk itt, hogy segítsünk másoknak, mindenkinek, mert a nehéz témákban nehéz a felkészülés, de lehetséges és szükséges.

A hirtelen és nem várt pusztító agykárosodás következtében gyorsan kialakuló agyhalál esetén, amikor felmerül a szervadományozás, már nincs lehetősége az elhunytnak döntést hoznia saját szervei adományozásáról, ezért ezt a döntést ma kell meghoznunk. Most van itt a döntés ideje, erről is szól ez az emlékhely!

Azt kérem Önöktől, hogy mondják el mindenkinek azt, hogy az életmentő szervátültetésekhez nélkülözhetetlenül szükséges a szervadományozás és mi vagyunk, mi lehetünk az életmentő szervadományozó donorok.

Azért is kell erről beszélnünk, mert bár a tavalyi évben 320 sikeres transzplantáció történt Magyarországon, de a mai napon pontosan 1254 honfitársunk van transzplantációs várólistán és várja a telefonhívást, amely a helyreállt és megújult élet reményét adja számukra.

Tudunk segíteni és akarunk is segíteni!

Beszéljünk a szervadományozásról!

 

Dr. Mihály Sándor

Kiskunfélegyháza, 2022. szeptember 28.

 

https://felegyhazikozlony.eu/hirek/26171/ujra-megemlekeztek-a-szervdonorokrol?fbclid=IwAR3WxKfF14DxUd9I9FwOEhBuWTlTx3cYKCkz-vjuGuz8yFeu6AFOV-BN3Hs