Összesen 500 véradásnál jár a 3 zalaegerszegi véradó

Összesen 500 véradásnál jár a 3 zalaegerszegi véradó, amivel az elmúlt évtizedekben 1500 beteg gyógyulásához járultak hozzá önzetlenségükkel.

A 66 éves Ernő 1976 óta jár rendszeresen vért adni, így jutott el 193 alkalomig. Vércsoportja AB RH+, amivel csak ugyanilyen vércsoportú betegnek segíthet.

József, 64 éves. Legelőször akkor adott vért, amikor egy rokonát baleset érte. Ekkor határozta el, hogy segíteni szeretne másokon is. Eddig 130 alkalommal nyújtotta segítő karját, amiben ráadásul ritka, 0 Rh- vér csörgedezik, amit bármilyen vércsoportú beteg megkaphat.
József nemcsak véradó, hanem vesedonorrá is vált az évek alatt. 7 évvel ezelőtt az egyik veséjét donorként átadta, emiatt a véradást egy ideig szüneteltetnie kellett.

Péter, katonaként adott először vért 1986-ban. Ezt követően még 176-szor segítette betegek gyógyulását. A Rh+ a vércsoportja, amivel sokakon segíthet. Számára ez a legfontosabb motiváció, de fontos szempontnak tartja azt is, hogy véradásával folyamatosan nyomon követheti egészségi állapotát is.

A vérkészítményre szoruló betegek nevében is hálás köszönet illeti Ernőt, Józsefet és Pétert a sokéves önzetlenségükért!  

Mi pedig az Országos Vérellátó Szolgálat valamennyi munkatársa nevében kívánunk nekik további jó egészséget!