Jelenlegi hely

Megemlékezés a szervdonorokról

2020. szeptember 23-án, a kiskunfélegyházi Alsótemetőben tartottak megemlékezést a szervdonorok emlékművénél.

A megemlékezésen Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Dr, Mihály Sándor transzplantációs igazgató, Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke és Csikós Józsefné mondott beszédet a donorcsaládok képviseletében. 

Az emlkémű avatásának 2. évfordulóján további öt család állított emléket ezúton is elhunyt hozzátartozója iránti tiszteletük jeléül, akik szervadományozással mások életének megmentését segítették. 

Az idei megemlékezésen a Szervkoordinációs Iroda munkatársai sajnálatos módon nem tudtak részt venni, koordinátoraink ezúton fejezik ki tiszteletüket valemennyi szervdonornak!

Ünnepi köszöntő 
2020. szeptember 23-án Kiskunfélegyházán, a szervdonorok tiszteletére állított emlékhelyen közös megemlékezésre 

25 éve dolgozom a szervátültetés, illetve a szervadományozás területén. Évek óta egyre erősödik bennem annak a szükséglete, hogy ebben a folyamatban nagyobb hangsúlyt kell kapnia az első lépésnek, vagyis az adományozásnak, mert ez egy mindannyiunkat érintő kérdés és döntés, persze keveseket ér el a téma gyakorlatilag, de abban a pillanatban már felkészültnek kell lennünk. Szervátültetés életet ment méghozzá olyan végstádiumú szervelégtelen betegek életét, akiknek vagy az egyetlen gyógymód a szervátültetés, vagy a vese esetén a legjobb alternatíva a kezelési lehetőségek között. Azonban a szervátültetés nélkülözhetetlen előfeltétele a donorszervek rendelkezésre állása és elérhetősége, amelyhez szerveket adományozó donorokra van szükség. A szervátültetés donorok nélkül nem lehetséges. Éppen ezért nem csak a szervek jelentenek nemzeti kincset, hanem szerveket adományozó donorok is. Minden döntés kincset ér. A fent említett alapelvek figyelembe vételével a mai ünnepi megemlékezésen két fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik a köszönetnyilvánításról szól, hiszen ez a kezdeményezés, az emlékhely és az elhunyt donorok hozzátartozóinak felelősségvállalása túlmutat az egyéni, vagy eseti adományozáson, ami önmagában is életet mentett. A mai nap ugyanis felhívja mindannyiunk figyelmét arra, hogy mi lehetünk az életmentés folyamatában az első és nélkülözhetetlen lépés kezdeményezői és cselekvői is, leginkább azzal, hogy döntést hozunk saját szerveink halálunk utáni adományozásáról. Ez a döntés nem csupán egy lehetőség, hanem mindannyiunk személyes felelőssége. De szabad döntésünk van a témában és önmagában a döntés és annak családtagjainkkal való megosztása az igazi segítségnyújtás, ezért a mai nap arra hívja fel mindannyiunk figyelmét, hogy tudunk segíteni, hogy képesek vagyunk segíteni és nagyon nagy szükség van erre a segítségnyújtásra is. A másik fontos gondolat a nemzeti szervkincs figyelembevételével ebben a járványos és újszerű kihívásokat jelentő időszakban az, hogy a segítségnyújtásnak új útjai nyíltak. Az új típusú koronavírus járvány kikényszerítette az újszerű minőségi és biztonsági intézkedéseket az elhunyt potenciális donorok szűrése, kiegészítő vizsgálatainak szervezése, elvégzése és a korábbi életviteli, utazási vagy betegségi adatok gyűjtése területén. De itt kell megemlítenünk a szervadományozásban és átültetésben résztvevő dolgozók szűrését is, amely egyrészt a dolgozók, másrészt pedig a transzplantációs ellátásra szoruló betegek védelme érdekében történik. Szem előtt tartva minden donorszerv életmentő értékét vigyázunk betegeinkre, amely azzal kezdődik hogy vigyázunk magunkra is. Vigyázzunk egymásra, amíg csak lehet! 

Kiskunfélegyháza, 2020. szeptember 23. 

Dr. Mihály Sándor 
Transzplantációs igazgató 

Az eseményről készült sajtóhír  az alábbi linre kattintva érhető el:

https://felegyhazikozlony.eu/hirek/21255/megemlekeztek-a-szervdonorokrol?fbclid=IwAR0ztgxwhORPheaq3lVmJX3rKQhm9zgs2HqXALdRew8yKlv6-fxkUA_A8r0