Először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon

Először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon az Országos Onkológiai Intézet (OOI) Mellkassebészeti Osztályának bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikán.

RS42465_AG_20151219_0050-scr

Dr. Kásler Miklós, az OOI főigazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy december 12-én sikeresen megtörtént az első magyarországi tüdőtranszplantáció, a beteg jól van. Orvostörténeti pillanatnak nevezte a műtétet és megköszönte egyebek mellett a Semmelweis Egyetemnek a szakmai együttműködést, a kormányzatnak az anyagi feltételek megteremtését. Úgy fogalmazott, rendkívül emelkedett  hangulatban zajlott le a műtét és külön köszönetet mondott azoknak is, akik részt vettek a munkában.

RS42471_AG_20151219_0133-scr

Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter úgy fogalmazott: büszkék lehetünk arra, hogy a gondok ellenére erre is képes a magyar egészségügy. Kitért arra: a kormány 900 millió forinttal támogatta, hogy az OOI-ben kiépüljön a tüdőtranszplantációhoz szükséges infrastruktúra, a további műtétek finanszírozásának pedig nincs felső határa.
A miniszter is kiemelte az egyetem és az országos intézet közötti együttműködés fontosságát a sikerben. Hozzátette, Dr. Szél Ágoston rektor és Dr. Hunyady László dékán jelenléte is mutatja, hogy itt egy olyan úgy együttműködési forma alakult ki, amely egyszerre tesz jót a magyar egészségügynek és  magyar orvosképzésnek is. Ezzel összefüggésben jelezte, hogy hamarosan a kormány elé kerül az orvosképzés fejlesztési terve is.

RS42476_AG_20151219_0175-scr

Dr. Lang György, az OOI Mellkassebészeti Osztályának bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika igazgatója a műtéttel kapcsolatban elmondta, egy 59 éves férfi donorból emelték ki a szervet, amit az 53 éves betegbe ültettek át. A hatórás műtét egy bilaterális szekvenciális tüdőtranszplantáció volt, melyben – az előkészítéstől kezdve – összesen 92-en vettek részt. A műtétre vonatkozó protokoll 80 oldalon rögzítette, hogy kinek, pontosan mit kell tennie – fűzte hozzá.
RS42480_AG_20151219_0221-scr

Az OOI főorvosa leszögezte: a transzplantáció csapatteljesítmény, melynek alapja az intézmények közötti és az intézményen belüli együttműködés. Sportból vett hasonlattal úgy fogalmazott: “ez egy focicsapat és kijutottunk a vb-re”.  Véleménye szerint a magyar mellkassebészet mostantól a világ élvonalához tartozónak tekinthető.
Köszönetet mondott a támogatásért az Onkológiai Intézetnek és a főigazgatónak, valamint a Semmelweis Egyetem rektorának és az orvosi kar dékánjának.

Dr. Lang György a jövőről szólva hangsúlyozta:a biztonsággal elvégezhető tüdőtranszplantációkat végzik el Budapesten, a nagy rizikójú műtétek egy ideig még biztosan Bécsben zajlanak majd. Megjegyezte: Magyarország tavaly 38 tüdőt juttatott ki Bécsbe, ahol 12 transzplantációt végeztek magyar betegeken.

RS42484_AG_20151219_0242-scr

Dr. Rényi-Vámos Ferenc, az OOI Mellkassebészeti Osztályának vezetője a csapatmunka kapcsán az  intenzív osztály vezetőjének, Dr. Elek Jenőnek és munkatársainak mondott köszönetet, akik nélkül véleménye szerint nem lehetett volna elvégezni a műtétet. Nagyon boldog vagyok és nagyon örülök, hogy eljutottunk idáig –  fogalmazott.

 

Forrás: http://semmelweis.hu/hirek/2015/12/19/eloszor-hajtottak-vegre-tudotransz...