Elismerés a százszoros véradóknak: száz palack ajándék vörösbor a Varga Pincészettől

A Varga Pincészet már 15 éve együttműködik az Országos Vérellátó Szolgálattal. A pincészet munkatársai közül körülbelül harmincan évente 2-3 alkalommal adnak vért, amivel több száz beteg gyógyulásához járultak már hozzá. Most azonban nem a vérüket, hanem 100 palack Aranymetszés Merlot száraz vörösbort ajánlottak fel az OVSz-nek, a százszoros véradók megajándékozására.

A díszcsomagolásban lévő prémium vörösborokat Varga Máté Péter, a Varga Pincészet társtulajdonosa és kereskedelmi vezetője adta át az Országos Vérellátó Szolgálatot képviselő Horváth Katalin kommunikációs és marketing igazgatónak. Az átadáson jelen volt Pribil Sándor, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke is, a sürgősségi vérszállításban részt vevő Vérlovagok önkéntes csapat alapítója, és Sárvári Zsolt vezetéstechnikai instruktor, aki szintén Vérlovag. A felajánlott 100 palack vörösbort a motoros Vérlovagok fogják kiszállítani országszerte a százszoros véradóknak, köszönetképpen.

Varga Máté Péter így foglalta össze az együttműködés létrejöttét: „Tulajdonosként eddig csak a lehetőséget biztosítottam a pincészet dolgozóinak, hogy helyben adhassanak vért, de tavaly – életemben először – én magam is részt vettem az őszi véradó napunkon. Meglepetésemre már pár napon belül arról értesítettek sms-ben, hogy az általam adott vért felhasználták. Egyrészt nagyon felemelő érzés, hogy segíthettem egy számomra ismeretlennek, másrészt elgondolkodtatott, hogy nekem a véradás csak egy óra volt, valakinek pedig az életet jelenthette. Ez egy nagyon erős motiváció, mondhatom, hogy a véradás szívügyemmé vált! Kollégáimmal együtt – akik közül többen is sokszoros véradók – tisztelettel fordulunk azok felé, akik évek óta elhivatottak a segítségnyújtás e formájában. Számunkra öröm, hogy egy palack bor formájában mi is köszönetet mondhatunk életmentő szolgálatukért!”

A 100 palack Aranymetszés Merlot száraz vörösborral a Varga Pincészet az Országos Vérellátó Szolgálat munkáját támogatja, és egyben köszönetét fejezi ki a százszoros véradók önzetlen segítségnyújtásáért. A véradás olyan példaértékű társadalmi felelősségvállalásról tesz tanúbizonyságot, amelyet a Varga Pincészet örömmel támogat a jövőben is.