A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének figyelemfelkeltő lakossági tájékoztató standja a Mammut Bevásárlóközpontban

Április 10-én a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének lelkes önkéntesei a Mammut Bevásárlóközpontba települtek ki standolni. 
Az Egyesület tagjai elkötelezettek a magyar laikus lakosság egészségnevelése és egészségfejlesztése mellett, mindezt nyolc témakörben, középiskolai prevenciós órákkal, világnapokkal és nagyobb rendezvényekkel (pl. középiskolásoknak szóló egészségversennyel, általános egészségügyi szűrésekkel) próbálják elérni. 
A mostani figyelemfelkeltő esemény célja az volt, hogy párbeszéd és aktív kommunikáció alakuljon ki az önkéntesek és az érdeklődők közt a szervadományozás, szervátültetés és a véradás témakörökben, melyet írásos tájékoztatókkal is segítettek, hogy minél több laikus ismerje meg a donációs-transzplantációs alapfogalmakat. Az önkéntesek legnagyobb meglepetésére többen ismerték a feltételezett beleegyezés elvét és abszolút egyetértettek vele, valamint örömmel fogadták a fiatalok önzetlen segíteni akarását. Az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának lakossági tájékoztatójából több mint 100 példányt, a Szervusz magazinból pedig több mint 40 példányt vettek át az önkéntesektől az érdeklődők, így végeredményben sikeresnek mondható az első, de nem utolsó alkalommal megrendezett kampány.