Jelenlegi hely

Enikő

"20 éves voltam, amikor először mentem vért adni. Nem gondoltam volna, hogy valaha az életben önként, saját elhatározásból teszem ezt, hiszen a vérvételbe is mindig majd "belehaltam". Ám egy nap egy közeli ismerősöm betegsége változtatott a látásmódomon. Ezt követően két nappal később már az Országos Vérellátó Központban ültem, készen arra, amitől ez idáig legjobban féltem. Sosem voltam még olyan elszánt, mint akkor. A hétvégét a véradással kapcsolatos tájékozódással töltöttem, mert nem szerettem volna, ha meglepetés ér. Így is lett... egy dolog kivételével. Nem voltam felkészülve arra a pozitív, szavakkal meg nem fogalmazható érzésre, ami a véradást követően elfogott. Anyukámat rögtön fel is hívtam telefonon, de semmit sem tudtam mondani, csak sírtam. És, hogy miért? Aki életében legalább egyszer megtapasztalta a véradás élményét, az megérti. Igaz, hogy még csak egy éve vagyok véradó, de tudom, hogy egy dolog sosem fog változni. Minden alkalommal gombóccal a torkomban fogok elindulni vért adni. Viszont ma már nem a véradástól félek, hanem hogy a megelőző vizsgálat során a hemoglobinszintem nem éri el a normál értéket, hiszen ilyenkor ki kell hagynom egy alkalmat és várnom kell újabb három hónapot a következő életmentő lehetőségre.
#másokisélnekavéremmel"