Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégek!
Megtisztelő számomra, sőt felemelő öröm, hogy együtt ünnepelhetek Önökkel!
Munkatársaim köszöntését is hozom, akik transzplantációs-donor koordinátorként szervezik a nap 24 órájában a transzplantációs célú szervkivételi riadókat, együttműködve donorjelentő kórházakkal, szervátültetést végző centrumokkal és az Eurotransplanttal.
A mai napon felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Magyarországot és leginkább a magyar transzplantációs várólistán levő betegeket is súlytó donorszerv-hiány közösségi szintű megoldást sürget.
Az első kérdés, hogy én mit tehetek ennek érdekében.
Önök kiemelkedő példaképeink az önfeláldozó segítségnyújtásban, és merem feltételezni, hogy az adományozásuk mellett gazdagodtak is. Önök igen sokat tettek azért, hogy szeretetkapcsolataikban megerősödjenek élményekkel, miközben csatát nyertek saját félelmeik felett.
Mit üzen az Önök példája sokaknak, akiknek talán nincs, vagy nem is lesz szervelégtelenségben szenvedő, de élődonoros átültetéssel gyógyítható családtagjuk?
Azt, hogy tudunk segíteni egymásnak, felemelő érzés segíteni másokon, de ahhoz, hogy ez meg tudjon valósulni más formában, súlyos agykárosodás miatt ritkán kialakuló agyhalál esetén, döntenem kell, beszélgetnem kell, és elfogadónak kell lennem.
Döntenem kell arról, hogy halálom esetén felajánlom-e szerveimet átültetésre. Ezt hívjuk önrendelkezéshez való jognak, mert az én szerveimről csak én dönthetek.
A tiltakozási szándékot csak írásban lehet bizonyítani, ha ilyen nyilatkozat nincs, akkor feltételezhető az elhunyt beleegyezése. Ezt a törvényben leírt szabályt alkalmazzuk Magyarországon és a legtöbb európai országban.
Bárhogy is döntünk, azt meg kell osztani szeretteinkkel; azokkal, akik emlékezni tudnak erre a beszélgetésre, ha úgy alakul, hogy emlékezni kell. Az elhunyt meg tudja menteni a gyászoló hozzátartozót a tragédia mellett ottmaradó bizonytalanságtól, ha a hátramaradók biztosan ismerik az elhunyt erre vonatkozó véleményét. Ezért erről beszélgetnünk kell otthon, bár nehéz ez.
És persze szükségünk van egymás döntésének elfogadására és tiszteletben tartására akkor is, ha esetleg nem azonos a halálunk utáni felajánlási hajlandóságunk.
A mai ünnepnap arra is alkalmas, hogy felhívjuk a figyelmet a szervadományozással kapcsolatos személyes felelősségünkre.
Itt kell elmondanom azt is, hogy köszönettel tartozunk az intenzív osztályokon dolgozó orvosoknak, ápolóknak, akiknek munkája eredményeként tavaly annyi szervdonáció volt, mint még soha azelőtt. Nem haltak meg többen az év során, de több esetben felismerték a szervdonációk lehetőségét. 203 elhunyt donor 468 szervátültetés lehetőségét adta. A kiemelkedő donációs aktivitás következtében rekordszámú vese, máj, szív és kombinált vese-hasnyálmirigy átültetés történt. Az elhunyt donorok száma 31%-al, a szervátültetések száma pedig közel 38%-al emelkedett.
A számok mögött megmentett életek vannak, de nem dőlhetünk hátra, mert több mint kétszer annyi beteg vár átültetésre ma, mint amennyi transzplantáció történik egy egész év alatt.
Ugyanakkor jó irányban haladunk és ezen az úton - ahol mindannyian együtt haladunk - Önök égő fáklyákkal ott állnak az út mentén.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket!
Mihály Sándor
Igazgató
Szervkoordinációs Iroda
Országos Vérellátó Szolgálat
2015. 10. 14.
