160 egység gyógyító vért hozott az ultramaraton jótékonysági futás | Országos Vérellátó Szolgálat

Jelenlegi hely

  1. Címlap

160 egység gyógyító vért hozott az ultramaraton jótékonysági futás

Egy vérből vagyunk

 
Pénteken hajnalban a Vereckei-hágó honfoglalási emlékművétől startolt az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás, és szerda délután Budapesten ért célba, Országos Kardiológiai Intézetben.

A nem kevesebb, mint 500 kilométeres futással a véradás fontosságára, és az Ungvárhoz közeli, ráti gyermekotthonban élők megsegítésére hívták fel a figyelmet. A kiemelt akciónak köszönhetően több millió forint adomány gyűlt össze a gyermekotthon javára, és a miskolci, egri, valamint a budapesti véradásnak köszönhetően a donorok összesen 160 egység vérrel segítették a betegek gyógyítását. A rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége volt.

2019-06-27