Jelenlegi hely

  1. Címlap

KITÜNTETTÜNK NÉGY EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYT

Négy egészségügyi intézményt részesítettünk kitüntetésben. Olyan kórházak kaptak elismerést, ahol a tavalyi eredmények alapján, kiemelkedő tevékenységet folytattak a vérellátás, szervdonáció területén. Így "Egyensúly " vándordíjat vehetett át a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika és "Életet adományozó Kórház" Díjat a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, valamint a Zala Megyei Kórház.

Az „Egyensúly Díj” minden évben azt a kórházat illeti, amelyik a megelőző évben a legtöbb véradót szervezi a felhasznált vérkészítményekhez viszonyítva. Azé az elismerés, aki nemcsak igényeket támaszt a vérellátással szemben, hanem tevőlegesen segíti azt. Köszönet a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján minden kórházi dolgozónak, aki korrekt információt ad az irányított véradásról, és annak üzenetét úgy tudja átadni, hogy a beteget szeretők jó érzéssel adjanak vért. A vérellátás az igények, szükségletek és a véradók által adott vérmennyiség egyensúlya, amelynek egyetlen nyugvópontja van, csakúgy mint a Gömböc-nek, ami maga a vándordíj.

Az "Életet adományozó Kórház Díj"-a is, egyfajta köszönet azoknak a kórházaknak, ahol a legtöbb szervkivételre alkalmas donort jelentették és ápolták a transzplantációra váró betegek életének megmentése érdekében. Ebben a kitüntetésben idén a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház és a Zala Megyei Kórház részesült.

2016-03-07