Salgótarjáni Területi Vérellátó

A salgótarjáni vérellátó 1959-ben alakult meg 35 m2-en, négy dolgozóval. Ebben az évben 391 palack térítéses vért vettek le. 1961-től elkezdődött a térítésmentes vérvétel, mely 1964-ben teljessé vált, elsőként az országban. Ebben az időben már nyolc dolgozó volt, s évi 4000 vérvétel történt. 1967–ben egy jóval nagyobb, 634 m2-es helyre költözött az intézmény. A fejlesztés során a létszámot is fejlesztették 36 főre és elkezdték a vérfeldolgozási feladatok végzését (kezdetben csak plazmázás, később több mint tízféle vérkészítmény előállítása). A vérek 70-80 %-ából krio is készült. A legtöbb donortól (11513 fő) 1977-ben vettek vért, mennyiségileg a csúcs 1981-ben volt, ekkor 10471 donortól 4716 liter vért vettek. 1983-ban kezdődtek meg a plazmaferezisek. 1989-től folyamatos, eleinte lassabb, majd jelentős csökkenés figyelhető meg a vérvételek számában. 1991-től autotranszfúziós vérvételek is történtek.

A Salgótarjáni Területi Vérellátó 2000. július 1-jén csatlakozott az Országos Vérellátó Szolgálathoz. 2001. január 1-jétől a kézi plazmaferezisek és a vérkészítmény előállítása a központhoz került. A 2003. évtől a levett vérek kivizsgálása is megszűnt itt, és átkerült a Budai Regionális Vérellátó Központba.
Jelenleg 16 fő dolgozik, az évente levett véregységek száma 5000 körüli.

Megközelíthetőség, parkolás

Az intézmény a megyei kórház mellett helyezkedik el, a 21-es főút mellett, így autóval és helyi autóbuszokkal is jól megközelíthető.

Sok szeretettel várjuk régi és új véradóinkat!

Dr. Kónya Erika
vérellátó-vezető főorvos

Cím: 3100 Salgótarján, Füleki út 54-56.
Telefon: +36 32 522 021
Véradási időpont: 
Az intézeti véradási lehetőségekről kérjük tájékozódjon a Hol adhatok vért? menüpontban. 

 

Térkép